Bocskai István Blog

Szavalóverseny

Az iskolánkban az alsó tagozatosok részvételével évenként megrendezett szavalóversenyre idén 2019. február 6-án került sor. Az esemény iránt a szülők és a gyerekek részéről is nagy volt az érdeklődés, hiszen ez mindig izgalmas és...

FeHoVa 2019

A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. támogatásával ismét ellátogattunk a budapesti kiállításra és vásárra. Huszonhárom szakkörösünk és a Székhelyintézményből jött társaik mindannyian találtak érdekes programot a nap során. A gyakorlott látogatók már harmadszor álltak a szimulátornál,...

Suli a jégen!

Iskolánkban már hagyomány, hogy minden év januárjában korcsolyázni visszük a bocskais diákokat. Ebben a tanévben is 50 fővel vettünk részt ezen a remek programon a Debreceni Jégcsarnokban. A jégen eltöltött 1,5 óra felejthetetlen élmény...

Színház a tanteremben

Január 16-án iskolánk 3. a osztálya egy rendkívüli délelőtt részese lehetett. A Csokonai Ifjúsági Program keretében A Kékbolygó története című előadást mutatták be a Csokonai Színház művészei számunkra az osztálytermünkben. Már az is kész...

Ki a szabadba, télen is!

2019. január 11-én egy verőfényes, téli délutánon az 1. a és a 4.a osztály tanulói meghívást kaptak Szabó László egyéni gazdálkodó családjától egy pónilovas szánozásra. A család négy gyermeke tanul iskolánkban. Diákjaink nagy izgalommal...