Bocskai István Blog

Bozsik szezonzáró

2022.05.18-án a Bozsik Intézményi program záró fordulóját rendeztük meg felsős tanulóink számára,az alsósoké egy héttel korábban már befejeződött.A mögöttünk hagyott „szezonról” elmondható,hogy minden tekintetben elérte célját, hiszen tanítványaink a torna mindegyik fordulójában részt vettek...

„Nem akartunk hazajönni – Zánkán voltunk az Erzsébet-táborban”

Három tartalmas napot töltött 45 felsős gyerek a magyar tengernél, Zánkán. Szervezett, változatos programokon vettek részt: kutyásbemutató, íjászat, vitorlázás, geotúra, mártózás a Balatonban, koncert, diszkó. Felejthetetlen élményekkel tértek haza, amelyre sokáig emlékezni fognak. Reméljük,...

Faültetés iskolánkban

Hagyományainknak megfelelően újra sor került a két belépő első osztályunk fáinak elültetésére a felső tagozatos tanulók segítségével. A facsemeték gondozását, locsolását már a „kicsik” végzik majd, nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel. Ezzel az akcióval is...

Szakma Partin voltunk a helyi középiskolában

2022. május 12-én megrendezésre került a I. Szakma Parti szakmabemutató, melynek célja az iskolában oktatott szakmák népszerűsítése az általános iskolások körében. Érdekes bemutatók, gyakorlati feladatok, kötetlen beszélgetések, a finom péksütemények és italok tették felejthetetlenné a partit....

Kendereskert

A Lázár Ervin Program keretében egésznapos kiránduláson voltak Kendereskertben az 1. osztályos tanulóink. Idén nyártól új turisztikai látványosságként várja vendégeit a Kendereskert, ahol a tájegységükre jellemző növénytermesztés és állattartás folyik. A Kendereskertben több hazai...

Jeles napok

Kányádi Sándor: Májusi szellőAlmavirággalfutkos a szellő,akár egy kócossemmirekellő. Kócosnak kócos,de nem mihaszna,okot nem ád ősoha panaszra. Füttyöget olykor,mintha ő volnaa kertek kedvessárgarigója.

III. korcsoportos leány Kézilabda Diákolimpia elődöntő

Gratulálunk a Balmazújvárosi Általános Iskola diákjainak, a III. korcsoportos leány Kézilabda Diákolimpia elődöntőjében elért első helyezésért.1. meccs: Kazincbarcika- Balmazújváros 14-242. meccs: Kisvárda – Balmazújváros 15-25 Csapattagok: Árva Vanda, Buri Virág, Dancs Anita, Deme Edina Dorottya, Gaál Ivett, Gál Kira Georgina,...

LEGO ROBOTOK     

Ebben a tanévben 3. osztályos tanítványaink nagy sikerrel használják a LEGO Robotokat. Nem lesz minden gyermekből programozó, de minden fiatalnak szüksége lesz erős informatikai alaptudásra. Régóta ismert a programozásnak az oktatásban betöltött fontos szerepe,...

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

A Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen a legjobb 4400 helyesíró versenyzett az 5-8. évfolyamokon. A 2. megyei szintű fordulóra bejutottak Nagy Kiara 5.a, Jacsó Fanni 7.a, Kiss Nóra 7.b, Veres Vanda Míra 7.b és...