Ágoston Enikő


 „Mindenkiben van valami jó, amit meg kell találni.
Egy tanárnak kötelessége ezt a jót megkeresni
és kibontakoztatni.”

                                                      Lucy Maud Montgomery

Leendő elsős tanító néniként szeretnék bemutatkozni. Ágoston Enikő vagyok.

A pályán eltöltött évek alatt megtapasztaltam a tanítói hivatás örömeit és kihívásait egyaránt. A nehézségeken könnyíteni lehet, ha együttműködő, bizalommal teli, segítő szülői közösséggel dolgozhatunk együtt. Az örömöt pedig nagyon sokféleképpen lehet megélni. Ilyen öröm, amikor első osztályban együtt éljük át a betűvetés, a betűk összeolvasásának csodáját, később pedig a mesék világának megismerését közös olvasással, a versek kifejező szavalását, amellyel több tanítványom is szép eredményeket ért el mesemondó- és szavalóversenyeken.

A magyar nyelv mellett, már első osztályos koruktól kezdve angol nyelvet is tanulhatnak tanítványaim. Igény szerint járhatnak lány vagy fiú focira, illetve „kölyökatlétikára” is. Iskolánk ökoiskolai programjaiba már kezdetektől bekapcsolódunk, mert fontosnak tartom a diákjaim környezetvédelemre, a természet szeretetére történő nevelését.

Változatos, játékos órákkal igyekszem megszerettetni tantárgyaimat, amelyek alapja az élményszerű tanulás. Törekszem arra, hogy biztos, használható tudással alapozzam meg a gyerekek későbbi tanulmányait. A tehetséges gyerekeket támogatom erősségükben, és türelemmel foglalkozom azokkal, akiknek több segítségre és figyelemre van szükségük az ismeretek elsajátításában.

Kiemelt helyen kezelem a munkám során, hogy az alsó tagozat négy éve alatt kialakítsam a gyerekekben a rendszerességet, az alaposságot, az igényességet, de a közös beszélgetések, közös játékok élményeit is szeretném, ha magukkal vinnék majd.

Fontosnak tartom, hogy becsületes, jóindulatú, egymást tisztelő emberré váljanak tanítványaim.