Gyakorlókert újragondolva

Sokan emlékszünk még iskoláskorunk technikaóráira, amikor volt egy közös kertünk, amit a felső tagozatosként a tavaszi és őszi időszakban hetente egy alkalommal (amikor éppen nekünk volt óránk) műveltünk. Ráadásul még a nyári szünetben is be voltunk osztva locsolásra, kapálásra. Bevallom őszintén, ezek az órák nem tartoztak a kedvenceim közé, nem itt szerettem meg a kertet, a kertészkedést. Kellett ehhez egy olyan család, amely megteremtette maga körül a szép, zöld környezetet, és megtermelte a mindennapi élethez szükséges zöldségeket.

Ebben a tanévben családiasítottuk a kerti munkát. Egy osztály – egy család. Minden osztály kapott egy parcellát, igaz csak 3-4 m², de ez a sajátunk, mi magunk terveztük el, mit vetünk és miért, mi vagyunk felelősek a növények fejlődéséért, a gyomtalanításért, kapálásért, gereblyézésért. Az osztályok versengenek egymással, figyelik kinek szebb a kertje, és azt is tudják, miért szebb. Megtanulták, hogy a növények is olyanok, mint a gyerekek, folyamatosan foglalkozni kell velük és így meghálálják a törődést.

És mikor tesszük mindezt? Szabadidőben. Nem kötelező részt venni a munkában, mégis sokan jönnek focizás, mászókázás, trambulinozás helyett. Már vannak gyerekek, akiket önállóan, felnőtt irányítás nélkül be lehet engedni, egyedül is képesek dolgozni.

Csak olyan növényeket ültettünk, amelyek beérnek még az iskolai időszakban. A hónapos retkünk már szépen meg is nőtt. Öröm volt látni, ahogy a sáros földből kivett zöldséget tisztítás után jóízűen ették, ahogy a földből éppen kibújó sóskaleveleket csipkedték, és nagyon finomnak találták még azok a gyerekek is, akik az ebédhez nem szívesen veszik el a salátákat.

Bízom benne, megérzik az ízét a gyerekek, miért fontos a saját kert, mennyire megéri az a munka, amit ráfordítunk.