Vadnyugati hangulatban telt a Gyermeknap az iskolánkban
Május végén igazi western világba csöppentek tanulóink, amikor megrendeztük iskolánk különleges Vadnyugati Gyermeknapját. A nap már a délelőtti órákban is jó hangulatban indult, hiszen a 4.b osztály country táncbemutatóval nyitotta meg az eseményt, amely tapsvihart aratott a közönség körében.
A délelőtt folyamán a gyermekek lovaglási lehetőségen vehettek részt a Kadarcsban, ahol sokuk először próbálhatta ki magát a nyeregben – hatalmas élményt jelentett kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.
Az ebédet követően a hangulatról Don Valentino gondoskodott, aki interaktív zenés műsorával hamar elnyerte a gyerekek szívét. A közös éneklés után megkezdődtek a vadnyugati kihívások:
– célba dobás a darts állomáson,
– mókás hobbilovaglás,
– „piff-puff” lövöldözős játék,
– ügyességi plank erőpróba,
– lasszóval hintaló befogása,
– izgalmas aranyláz-kincskeresés,
– éneklés a karaoke bárban
– valamint a seriffkalap célbadobása.
A nap záróeseménye egy közös country tánctanulás volt, amelyen mindenki lelkesen részt vett –együtt roptuk a táncot. Végül kihirdettük a Vadnyugat királyát és királynőjét, akik kiemelkedő teljesítményükkel érdemelték ki ezt a címet.
És hogy mivel koronáztuk meg ezt a különleges napot? Természetesen finom meglepetésekkel: palacsintával és jégkrémmel kedveskedtünk a gyerekeknek!
A Vadnyugati Gyermeknap nemcsak szórakoztató, de felejthetetlen élmény is volt, mely minden résztvevő arcára mosolyt csalt.

További fotók:
https://www.facebook.com/media/set/?vanity=BalmazujvarosiAltalanosIskola&set=a.1166251022180583